Tisztelt
Tagtársak!
Soha nem tettem semmit Vona
Gábor tiltása ellenére, és alelnökjelöltségemmel sem fogok, hiszen elmondta az
Országos Választmány ülésén is: nem zavarja indulásom, pusztán a kongresszusi
vétójának tiszteletben tartását várja el mindenkitől. Jelölésemmel egy olyan
üzenet is küldhető: nemcsak új szavazókat kell megnyerni, hanem a régieket is
meg kell őrizni.
Soha
ennyi buzdítást még nem kaptam tagjainktól és szavazóinktól, ezúton is
köszönöm, és igyekszem nekik kapaszkodót nyújtani a Jobbikban. Lehet egyik
alelnök helyett jobb egy másik, de ennyi áldozatot biztosan nem ér egy ilyen
eljárás, ez hiba volt, amiből tanulni kell a jövőre nézve is, hogy pártunk
gyengítése helyett tényleg győzzön a Jobbik! Ez csak együtt sikerülhet, s nem a
mozgalmunk ilyen megosztása által, mely demotiválja tagságunkat és az amúgy sem
elég aktív szavazóinkat. És ne részegítsen meg senkit a „győzelem illata”: az
elveinkhez kell ragaszkodjunk, nem a miniszteri bársonyszékekhez!
A vétó
a kritikusok eltávolításáról szól
Sokkal
többről van szó, mint személyi kérdésekről, pláne nem „sértődések” motiválnak,
ez egy olcsó és valótlan magyarázat volt, ezért cáfolatként ezen a belső
fórumon mutatnom kell néhány példát. Az elnökségben a jövőben sajnos nem lehet
lefolytatni ezeket a konstruktív vitákat, de a problémákat nem lehet a szőnyeg
alá seperni. Alelnökjelölti szándéknyilatkozatában és kongresszusi beszédében
persze mindenki radikális, a múltjából is ki tud emelni mindenki markáns
elemeket, de most a jövő a kérdés, illetve az elnökségi döntések eddig is kissé
mást tükröztek, mint a jól hangzó, patetikus kampányszövegek. Belső körben ha
kisebbségben is maradtam, de eddig vitába szállhattam: miért nem
számoltathatjuk el Simicskát??? Miért akar Vona Gábor kormányfőként még újabb
holokauszt-emlékműveket avatni??? Miért szerveztek ki egy százmilliós székházat
magántulajdonba jobbikos pénzből??? Ezeket a fájó példákat titkosítani is
lehet, de én inkább kissé kifejtem lentebb legalább ebben a belső körben, s bár
közérdekű adatokról van szó, kérem, ne teregessük ki! Ha nem leszek alelnök
(mivel túl sokat kérdezek), akkor is folytatom a munkát, sőt egy évi
tiszteletdíjamról lemondok, hogy abból létrejöhessen mozgalmunk egy hiánypótló
intézménye, amit az elnökségben hiába próbáltam elérni.
Ne
váljunk olyanokká, mint az eddigi pártok!
„Elég
lenne a két évvel ezelőtti alelnökjelölti beszédeket lejátszani, olyan
hangzatos ígéretek voltak, s vannak ma is” – írta egy tagtársunk, s ezért
idézem akkori beszédemet: „Győzzön a Jobbik! Ehhez a pártnak többféle arcra, az
elnökségnek többféle személyiségre van szüksége. Én az egyik alelnökként
garanciája kívánok lenni annak, hogy a Jobbik nem tér le az Alapító
nyilatkozatunkban rögzített útról, nem megy bele elvtelen kompromisszumokba.
Kormányra kell kerülnünk, de nem minden áron” - így fogalmaztam a legutóbbi
alelnökválasztáson, ezzel a programbeszédemmel, ezzel a mandátummal
választottak meg az elnökségbe, lelkiismeretem szerint ezt kellett képviseljem.
S ez az, amivel szemben kívülről is meg akarják mondani bal- és jobbliberális
körök, milyenné váljon a Jobbik: egy színtelen, szagtalan, karakterét vesztő
párttá, mely nem hoz radikális változást. Ne engedjük ezt! Nem helyes érvek
helyett erőből, vétóval lezárni a konstruktív vitákat; a tisztességes verseny
helyetti, csoportos kitiltásunk megosztja a Jobbikot, távolabb visz minket a
választási győzelemtől, és még távolabb a Radikális változás című
programunktól. Ahhoz, hogy a Fidesz szavazóit el tudjuk hódítani, először ki
kell mondja nekik valaki: „Meztelen a király!” Ez az én nem túl hálás
feladatom, a tabudöntés, amit rendszerint más nem tesz meg közülünk, pl. olyan
ügyekben, mint Szegedi Chanád esete vagy Simicska Lajos korrupciós ügyei (mert
pl. „akkor nem mehetnék többé a HírTV-be”).
Mivel
a belengetett vétók miatt „ég a ház”, és már a szavazóink is aggódnak („Mondja
meg Vona Gábornak: egy szavazót elveszített!” - hány ilyen van...), a széles
nyilvánosságot is tájékoztatnunk kell, hogy nyugodjanak meg, s ne forduljanak
el a Jobbiktól. Ebben nekem különösen nagy szerepem lehet, komoly felelősségem
van, ennek tudatában cáfolom a pártszakadást vizionáló híreket, kérdéseket.
Elmondtam tévében is, hogy Vona Gábor szent meggyőződését követi, tiszta
lelkiismerettel, a győzelembe vetett hittel. De látni kell: komolyabb
garanciákat szeretnének a választók, hogy ne váljunk ugyanolyan elvtelenekké,
mint az eddigi pártok kormányra kerülés után.
Egyetlen
„közönségdíjas” tagja sem lehet az elnökségnek?
A
pártnak van elnöke, vagy az elnöknek van pártja? – tette fel a kérdést Vona
Gábor is az Országos Választmány legutóbbi ülésén. A közösségi érdek az első –
ebben egyetértünk, csak hát a közösség nem azt tartja az érdekének, hogy az
általa preferált jelöltek ne is indulhassanak a választáson, s így az általuk
képviselt elvek ne jelenhessenek meg. Még egyetlen „közönségdíjas” tagja sem
lehet az elnökségnek? Csak az, akit az „egyszemélyes zsűri” arra alkalmasnak
talál? A vétóval elnök úr is elismerte, hogy a tagság többségi akaratával
szemben foglal állást, mert nem elég az amúgy kétségkívül és méltán komoly
tekintélye, hogy csak elmondja, kérje a tagságot, hogy kikre szavazzanak. De
túlterjeszkedő is ez a csoportos vétó, hiszen hiába előírás, hogy a versenyt biztosítani
kell (6 posztra legalább 8 jelölttel, hogy ne kényelmesedjenek el az alelnökök,
akik bár ilyenkor fogadják, hogy mindenkinek válaszolnak, mindenkit
visszahívnak, mindenhova elmennek, de a sok éves tapasztalatok sajnos mást
mutatnak), valójában azonban nincs verseny: Vona Gábor 6 főt jelölt ki, s
minden esélyes „konkurenciát” vétóz. Nem csoda, hogy legutóbb már tényként
kezelve nyilatkozott: „Három polgármester az elnökség tagja lesz.” S már két
komoly alelnökjelöltről tudok, akik végül valószínűleg nem indulnak, mert
„jelezték nekik”, hogy repülnek a jelenlegi pártállásukból, ha kitartanak
elhatározásuk mellett (ők nem országgyűlési képviselők, de szerintem
esélyesebbek, mint a három honatya, akik elnöki támogatás nélkül a „tűrt”
kategóriában indulhatnak).
Kompromisszumos
lehetőségek
Elnök
úr tavaly még cáfolta a háttérbe szorításomat szorgalmazó híreszteléseket -https://goo.gl/mzjuWd-, és most mégis… Sőt az
elnökségi létszámbővítésre vonatkozó, kompromisszumos javaslatot is elvetette;
úgy tűnik, mégsem „új személyek bevonására van szükség”, hanem inkább a
kritikusabbak eltávolítására. Nálam régebb óta senki sem alelnöke Vona
Gábornak, akivel jó munkakapcsolatban dolgoztam, soha nem tettem semmit tiltása
ellenére. Inkorrektnek tartom, hogy egyes vezetőink magánakcióimnak titulálják
azokat, amiket rendre jeleztem előre, vagy akár egyenesen elnökségi döntés
alapján történt, mint pl. az EU-zászlóégetés, melyet ráadásul a Jobbik második
embere, Szabó Gábor javasolt, és 4 elnökségi tag a színpadon részt is vett
benne, mégis legutóbb az ATV-ben is az én nyakamba varrták a Jobbik
szóvivőjével való stúdióbeszélgetés - https://goo.gl/Uvi2W6- során. Elvártam volna,
hogy Vona Gábor előre figyelmeztessen: ha ebben és ebben nem változom meg én
is, akkor nem fogunk tudni tovább dolgozni együtt. Ugyanez az előzetes
figyelmeztetése, javító szándéka hiányzott Apáti István, Hegedűs Lorántné és
Szávay István irányába is, ez így nem volt korrekt, csak konfliktust szült.
Sebek gyógyítása helyett végtagok levágása nem bölcs és nem korrekt megoldás.
Ellenvéleményt
persze sokszor megfogalmaztam neki négyszemközt vagy elnökségi körben, és olyan
kritikákat, melyeket mások pl. nem mertek, mert tartottak tőle. Sokszor
maradtam kisebbségben elnökségi szavazások során, de ezeket is mindig
tiszteletben tartottam. Épp ez volt eddig az erősségünk: volt egy sokszínű, a
tagságot lefedő elnökségünk belül konstruktív vitákkal, kifelé azonban
mindnyájan a többségi véleményt képviselve, vállt vállnak vetve, összezárva.
Ezzel most a Fidesz útjára lépünk, ahol Orbán nem tűr meg ellenvéleményt, s
ezért repült Ángyán József vagy Illés Zoltán.
Hova
vezet a vétó?
Elfogadjuk,
hogy lehetnek jobb jelöltek négyünknél, de ezt döntse el a kongresszus, mert
legitim elnökség kell, mely a teljes tagságot képviseli! Fülöp Erik, Janiczak
Dávid és Toroczkai László is kiváló polgármesterünk, személyesen is jóban
vagyok mindhármukkal, Laci ráadásul a legrégebbi bajtársaim közé tartozik. De
meg kell adni a tagságnak, hogy mindent mérlegelve szabadon választhasson.
(Amúgy sem jó üzenet az, hogy nem számít a szavuk, csak
szórólapozást-standolást várunk tőlük.) Ráadásul polgármestereinknek sem
érdekük, hogy igazi verseny nélkül, Vona Gábornak köszönhetően váljanak
alelnökké, hiszen akkor hogyan tudnának szükség esetén olykor komoly kritikusai
lenni a pártelnöknek, ha ennyire lekötelezettek neki? Attól nem lesz jobb, ha a
problémákat szőnyeg alá söpörjük, ha az ellenérvekkel és veszélyekkel nem nézünk
szembe, ha a tagság döntő részének véleményét nem közvetíti Vona Gábor felé,
nem képviseli senki, mert csak a saját, leglojálisabb embereivel veszi körbe
magát. Egy ilyen, kritikusokat eltávolító vétó után ráadásul még azok sem
igazán fognak merni eltérő szempontokat megfogalmazni, akik eddig valamennyire
éltek ezzel; rossz folyamatokat indít ez a szankció. De tagságunk most a
jelölésünkkel üzenhet elnökünknek is, aki figyelembe kell vegye politikánk és
szervezeti struktúránk alakítása során a jövőben, hogy az alapszervezeti
jelölések mit mutatnak.
Olcsó
vád az is, hogy sértettség vezérel minket, vétózandókat, hiszen ha így volna,
akkor nem Vona Gábort támogatnánk elnöknek. De ő a Jobbik és a nemzet legjobb
választása most, s próbálok meggyőzni erről mindenkit, aki azon dolgozik, hogy
Vona Gábort leváltsa a párt. Az is olcsó és igaztalan vád, hogy karrierista
volnék, hiszen ha így volna, akkor épphogy inkább „beállnék a sorba” én is. De
közéleti pályafutásom során már háromszor is önként lemondtam fontos
tisztségekről -https://goo.gl/h8qw4m-,
sőt 2006-ban nem vállaltam Vona Gábor alelnökjelölti felkérését sem.
A
legbotrányosabb ügyek, amik miatt eddig tiltakozhattam belső körben
Bár a
média ez irányú kérdéseit hárítottam, de igenis vannak köztünk komoly viták,
melyeket a jövőben nem tűrne meg Vona Gábor az elnökségben, így tágabb körbe
száműzi a megkerülhetetlen kibeszélésüket. Csúnya csúsztatás volt pusztán
személyi kérdésnek, „sértődésnek” beállítani a vétó ellenzését, őszintébb lett
volna pl. azt mondani: elvi viták vezettek az elnökségből való kitiltáshoz. Egy
ilyen indokolás esetén nem kényszerültem volna ezen a belső fórumon sem a
cáfolatra, néhány fájó példa segítségével.
Ilyen
nézeteltérés volt, amikor leszúrást kaptam ezért a kormányfőhöz intézett
azonnali kérdésemért: „A korrupció ötven árnyalata – Miért hordhatták szét a
közpénzt Simicska-talicskával és Nyerges-vontatóval, és miért nincs
következménye a Fidesszel való szakításuk után sem?” Nem szabad Simicska
elszámoltatását szorgalmaznom, hogy ne haragítsuk magunkra… Szerintem viszont a
korrupciót párthovatartozásra való tekintet nélkül üldöznünk kell, nem
egyezhetünk ki semmilyen bűnözői körökkel, vagy ennyi erővel Andy Vajnát se
támadjuk, mert nem hívnak majd be minket a TV2-be… Nem állítom, hogy Simicska
kell legyen a legfőbb célpontunk, de épp a korrupció 50 (!) árnyalatába nem
férne bele? Hogy tudunk így hitelesek maradni?
Szóvá
tettem Vona Gábornak azt a hvg.hu-nak adott nyilatkozatát is, miszerint „miniszterelnökként,
ha kell, átadna holokauszt-emlékművet.” Ezt bátorkodtam írni neki: „Szerintem
nem jó ilyet mondanod, ezzel szinte beállsz a holokausztiparba, miért nem elég
annyi, hogy kormányon nem fogsz lebontatni holoemlékműveket? Van már elég,
miért kéne ilyet avatni? Vagy mondhatod, hogy ha kormányfőként részt kell
vegyél egy ilyen megemlékezésen, akkor részt veszel. De azért Jobbik-kormány
alatt n+1-edik holoemlékművet avatni...” Ez esetben is a kritika az
elfogadhatatlan? Rajtam kívül ezt vajon hányan merték még megírni neki? És
főként hányan merik majd a jövőben szóvá tenni az efféléket?
Egy
irányba kell húzni a szekerünket, de az irányt egy alulról építkező mozgalomban
a tagság többsége kell kijelölje, hiszen nem egyszemélyes kft.-ről van szó.
Illetve van ilyen is: az elnök bizalmasának egyszemélyes kft.-je, az amúgy
kitűnő Iránytű Intézet, mely egy százmilliós székházat vett meg jobbikos
pénzből, illetve részben hitelből, melyet gyakorlatilag szintén jobbikos
pénzből törlesztettünk volna, de miután az elnökségben néhányan
felháborodásunknak adtunk hangot a közösségi vagyon magántulajdonba szervezése
miatt (és hogy erről még csak tájékoztatást sem kaptunk, utólag sem, csak
véletlenül tudtuk meg), a szerződést felmondták, belátva, hogy ez védhetetlen.
Volt haszna a kritikámnak, miszerint százmillió forintnyi pártvagyon nem
kerülhet egy személy tulajdonába! Láthattuk már, hogy zsarolt meg minket (és
kényszerített kivásárlásra) Szegedi Chanád is távozása után a Barikád hetilap
cégének tulajdonosaként, nem helyes ez a tulajdonosi modell. De még nem zárult
le az ügy, hiszen a hozzánk közel álló médiumoknak is székhelyül szolgáló
irodákat jelenleg csak béreljük, hiába javasoltam, hogy az eredeti ingatlant
ugyanolyan feltételekkel vásárolja meg a médiaalapítványunk, azt már nem
támogatta az elnökség többsége (csak 4 tagja), pedig akkor közösségi tulajdonba
kerülhetett volna, de az nem jó, csak az egyszemélyes kft.… Mi lesz a vége, ha
nem vagyunk ott az elnökségben? Mert lényegében azok kényszerülnek távozni, akik
kritikusabbak voltak ilyen kényes kérdésekben (no jó, Volner János még maradhat
az elnökségben). És nem „más feladatot kaptunk”, mert semmi új munkakörről
nincs szó egyikünk esetében sem, pusztán a vezetőségi döntésekből való
kirekesztésünkről.
Elleneztem
azt a rögtönzött elnökségi döntést is, hogy az ún. Valódi Nemzeti Konzultáció
nevű Fidesz-koppintásra 200 millió forintot (!) költsünk, miközben pl. 0 forint
választási tartalékunk van, és sajnos a 100 millióért kínált Parlament TV-t sem
vettük meg korábban, pedig egy ilyen hírtévé nélkül nemigen lehet kormányra
kerülni. E pénz töredékéből létrehozható volna egy sok új szavazót elérő
bulvárportál is a neten, mely szintén hiányzik „portfóliónkból”. Hosszasan
sorolhatnám még azokat az ügyeket, melyekben konstruktív vitát folytattam (s
amelynek a jövőben nem lesz helye az elnökségben), de talán ennyi is elég annak
bizonyítására: nem pusztán személyi kérdés, hogy ki legyen az elnökségben.
Felajánlom
egy évi jövedelmemet
Régi
vágyam, hogy hozzuk létre az Alapítvány a Cigánybűnözés Áldozataiért nevű
segélyszervezetet, s magam már fizetek is évek óta havi tízezer forintnyi
„életjáradékot” egy ártatlan áldozat özvegyének. Az állam csak az ún.
cigánygyilkosságok áldozatainak fizetett, még az olaszliszkai lincselés miatt
sem, ezért mi vállalhatnánk ebben szerepet, s ez a szociális-szolidáris
megközelítés abszolút néppártos is volna szerintem, hiszen nem a halálbüntetés
volna a mondandónk ezúttal, hanem az áldozatok családjának segítése
szempontjából közelítenénk meg a témát. Mégis az elnökség több éve csak görgeti
maga előtt ezt a napirendi pontot, miközben már azért kapok leszúrást a
pártban, mert az Országgyűlésben használni merem olykor a cigánybűnözés szót a
Legfelsőbb Bíróság minket igazoló ítéletére hivatkozva. Ide jutottunk a
polkorrekt elvárásoknak megfelelve, hogy már párton belül is erről kell
vitatkozni? Hogy az alapítvány végre létrejöhessen (akár csak holdudvarunkban,
jogilag nem hozzánk kötve), a teljes 2017. évi tiszteletdíjamat e célra
fordítom, s magam megcsinálom, ha már az elnökségben nem tudom. Az idei évben
igyekszem megbirkózni a bíróságokkal a bejegyzés érdekében, illetve most nyáron
amúgy sem kapok tiszteletdíjat az önkéntes tartalékos honvédségi alapkiképzésre
és esetleges határvédelemre való bevonulásom (így mandátumom egy-két hónapos,
nyári felfüggesztése) miatt, amit szintén fontosnak tartok, mert így tudjuk
hitelesen szorgalmazni az önkéntes honvédségi alapkiképzés és a tartalékos
rendszer kibővítését, ha - magam is vállalva a haza védelmét - jó példával
járunk elől (ahogy a politikusi álláshalmozás és a mentelmi jog terén is,
önkorlátozással élve).
Van
még mit javítani az Elnökség működésén
Ha nem
leszek az elnökség tagja, akkor a jövőben csak az Országos Választmány ülésén
tudok majd tiltakozni pl. az ellen, hogy a pártvezetés tovább nyitja az ollót a
kis- és nagytelepülések közt a Jobbik támogatottsága tekintetében, hiszen míg
az 1400 háztartásnál kisebb falvakat havonta teljesen beszóratjuk Hazai
Pályával a Posta által központi pártfinanszírozással (nagyon helyesen), addig a
400 legnagyobb településen egy darabot sem szóratunk, ami így teljesen
igazságtalan is, ráadásul választást nyerni az 1400 háztartásnál nagyobb
települések nélkül lehetetlen.
Az
elnökség számos hatáskörét át kéne ruházza pl. a regionális igazgatókra vagy a
választókerületekre. Világosabb feladat- és hatáskörökre van szükség,
egyértelmű felelősökkel. Egymást segítő közösség kell legyen a Jobbik, melynek
munkatársait, szakértőit nagyobb arányban kellene tagjai sorából kiemelje. Az
érdekképviseleti tevékenység hangsúlyosabban kell megjelenjen a Jobbikban, az
emberek mindennapjait érintő ügyekben kell szorgalmasabban segítsük a
választókat, nem öncélú, tudományoskodó filozofálgatásra van szükség. A
sorozatos karaktergyilkossággal élő Fideszt vissza kell támadni, az információk
megszerzésére sem szabad sajnálni erőforrásainkat, hogy „be tudjunk tárazni”.
Nem félhetünk (s nem tántoríthat el valaki személyes szimpátiája) olyan
tabuként kezelt témáktól sem, mint pl. a bevándorlás vallási vetülete: az
iszlám térhódítása.
Az
Elnökség felelőssége óriási: józanság és rutin kell
Az
Országos Elnökség több területen elmaradásban is van, melynek ledolgozása nagy
munkabírású alelnököket követel meg. Felelősségünk óriási: józanságra és rutinra
van szükség. Csapatmunkára, kirekesztés helyett összefogásra, hiszen ahogy gróf
Széchenyi István is fogalmazott: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem
lehetetlen.” Ez a közösségi, mozgalmi jelleg kell vezéreljen minket a jövőben
is.
A párt
elsőként megalakult, XI. kerületi szervezetének alapítójaként a kezdetektől a
mai napig dolgozom a Jobbik „talpasaként”, és fogok ezután is. Kreativitásomat,
nagy munkabírásomat, a szükséges konfliktusokat vállaló kritikusságomat
szeretném a jövőben is a pártvezetés keretein belül nemzetünk szolgálatába
állítani.
A
Jobbik egyik legaktívabb képviselőjeként ellenzékből is tudtam sikereket
elérni, pl. jórészt folyamatos nyomásomra tiltották meg a politikusi
álláshalmozást 2014-től, és sorozatos követeléseimre vonták meg legalább a
kommunista kitüntetések után folyósított nyugdíjpótlékokat, illetve végre
állami támogatást kaphat a várpalotai Trianon Múzeum és a kiskunmajsai ’56-os
Múzeum, valamint családpolitikai ügyekben is vannak eredményeim. A
frakcióvezetésben azonban nem vettem részt soha, így nagyobb erővel tudok
szervezeti életünkre és az utcai politizálásunkra összpontosítani.
Képviselőként sem hagytam fel ugyanis a mozgalmi élettel; rendszeresen
fogadóórát tartok (ezt megkövetelném képviselőtársaimtól is, hogy aktívabban
foglalkozzunk az emberek érdekképviseletével), járok alapszervezetem
taggyűléseire, bajtársaink temetésére, Hazai Pályát szórok, standolok. Egy
vagyok közületek! Emberközeliség, alázat – ezt az arculatunkat meg kell
tartsuk, nem tűnhetünk olyanoknak, akik a hatalomért bármire képesek.
Ahogy
az Országos Elnökség javaslatomra eddig is tartott kihelyezett elnökségi
üléseket, úgy szeretnék ezért lobbizni a jövőben is, hogy rendszeresen, szerte
a vidéken demonstrálja a pártvezetés: a Jobbiknak fontos az adott település.
Értelmiségi, szakértői holdudvarunk bővítését is folytatni szeretném személyes
találkozókkal, ahogy eddigi komoly sikeremnek tartom az általam javasolt
Pongrátz Gergely-érdemkereszt létrehozásán keresztül néhány népszerű civil
felmutatását a Jobbik kötelékében, akiket sikerrel javasoltam az elnökségben e
kitüntetésre, mely körre alapozva a Tapolcai Dispután keresztül már jelentősen
kiszélesedett értelmiségi holdudvarunk.
Jelölésemmel
megkondítható a vészharang
A
közös sikerért a politikusbűnözés elleni harc zászlósaként küzdöttem – a párton
belül is: pl. az álláshalmozás tiltását javasoltamra foglaltuk Alapszabályba
2009-ben, hogy a jobbikos honatyák ne tölthessenek be önkormányzati
tisztségeket is (így jó példával járva elől a politikai babérokat learattuk, és
elértük, hogy 2014-től törvény tiltja a „Supermanek” gátlástalanságát). Az
efféle önkorlátozások miatt – mint amilyen még pl. a mentelmi joggal
kapcsolatos gyakorlatunk – akadnak haragosaim a párton belül is, akik
rendszerint olcsó vádakkal illetnek (akár névtelenül nyilatkozva balliberális
médiumoknak is), de akkor se akarok langyos középutassággal mindenkinek
megfelelni. Az nem én vagyok. S a Jobbik sem játszhat el olyan szerepet, ami
nem önmaga: hitelesen nem lehet más képviselni, mint amit Alapító
nyilatkozatunkban lefektettünk (s melyhez hűen a Jobbik, mint abban is
fogalmaztunk, „a nemzet egészét kívánja képviselni”). Egyebekre ott van már a
Fidesz.
Mindenkinek
a levelére szoktam válaszolni, és bárki számára elérhető vagyok telefonon is
(ha épp nem tudom felvenni, mindig mindenkit visszahívok képviselővé válásom
óta is; 15 éve egyetlen mobilszámom van, mely mindenki számára nyilvános, a
www.novakelod.hu oldalon is közzé van téve. Személyes találkozókra is nyitott
vagyok, valamint szívesen megyek pl. vidéki taggyűlésekre, választmányi
ülésekre is. Nem csak a tisztújítás előtt, hanem mindig tisztelettel elfogadtam
és a jövőben is elfogadok minden meghívást. Rám számíthattok!
Végül
álljon itt zárásul egy fővárosi alapszervezet állásfoglalásának bölcs mondata,
hitvallása: „Amennyiben a néppártiság a „polkorrektnek” mondott óvatoskodó
nyárspolgáriságot jelenti, akkor már nem „Attila unokái” leszünk, hanem könnyen
belesüppedve az általános politikai posványba, díszellenzékként és sajnos a
magyar politika sokadik szemfényvesztőiként a nemzetközi pénzhatalom
álradikális és néha lenácizott, de ugyanolyan kiszolgálóivá válhatunk, mint az
eddigi összes pártunk és kormányunk a rendszerváltás óta.” Jelölésemmel tehát megkondítható
a vészharang a következő pártvezetés számára. Míg a társadalom radikalizálódik,
a Jobbik útját keresi, de aki sokat markol, keveset fog: mi nem lehetünk
egyszerre a „lovasíjászok” és „Saul fiai” képviselői is.
Szebb
jövőt!
Tisztelettel:
Novák
Előd
alelnök(jelölt)http://facebook.com/novakelod
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése